Oktatási intézmények

Település:
Csongrád megye, Mórahalom


Mórahalmi Városi Könyvtár


Igyekszik minden olyan igénynek megfelelni, ami a településen jelentkezik, és ami profiljához illeszkedik.

Bemutatkozunk

 

A Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház egy összetett feladatrendszerű intézmény a homokhátság szívében, Mórahalmon, Szegedtől mindössze 25 km távolságra. Alapvető feladata a nyilvános közkönyvtári szolgáltatások nyújtása. De ezen felül igyekszik minden olyan igénynek megfelelni, ami a településen jelentkezik, és ami profiljához illeszkedik.

Így lett befogadó intézménye a teleháznak, e-Magyarország pontot tart fenn, és felnőttképzési intézményként is működik.

Bár több funkciót is ellát, mégis minden új vállalással, és fejlesztéssel ugyanazt a célt kívánja szolgálni: szeretne a település nappalija, és dolgozó szobája lenni. Egy hely, ahová jó bejönni, ahol nyugodt, barátságos környezet fogadja a betérőt, ahol megtaláljuk a kikapcsolódás, szórakozás lehetőségét, de biztosítja számunkra az önművelés lehetőségét, megtaláljuk a módját annak, hogy fejlődjünk, gyarapítsuk tudásunkat, és szükség esetén segítséget nyújt ügyes-bajos dolgaink intézésében is.

A mindennapi munka mellett mi, könyvtárosok szívesen veszünk részt a város közösségi életében, szervezünk rendezvényeket, és különféle programokat. Szívünknek kedvesek azok a kezdeményezések, amikor valamelyik partnerünkkel karöltve vehetünk részt egy adott esemény létrehozásában – legyen ez a partner szakmai, vagy a településünk egyik intézménye. Saját programjaink is nagy sikerrel szoktak zajlani, a pozitív visszajelzések mindig örömmel töltenek el bennünket.

Reméljük, hogy honlapunk elnyerte tetszését, és megtalálja azt, amiért ide látogatott. Kellemes böngészést kívánnak Önnek a mórahalmi könyvtárosok!

Forrás:http://konyvtar.morahalom.hu/index.php/hu/

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »